Elérhető:
Most senki sem becsüli le őket
Goran Košutić

Dejan Danailov
A Novi Sad Dukes hétfőn tartotta utolsó teljes edzését a vasárnapi szezon- és liga-nyitó mérkőzésük előtt. Hónapok kemény munkája után a Dukes Kragujevacba utazik, ahol megkísérlik folytatni a Wild Boars elleni jó sorozatukat.
„Szeretném megnyerni a Déli Konferenciát” – mondta Pedrag Nikolić a Dukes edzője – „ennél többet nehéz mondani, mert nem nagyon ismerjük az új csapatokat a Ligában.”
Az „esélytelenek”, akik tavaly kétszer is megverték a Kragujevac bajnok csapatát, valamivel több tiszteletnek örvendve kezdi az évet, azonban az, hogy meg tudják-e ismételni tavalyi eredményeiket, vagy hogy le tudják-e lépni riválisaikat még kérdéses.
Az erős szél Novi Sadban hétfőn kihívást okozott a pálya szélén nézelődőknek is, nemhogy az edzeni próbáló játékosoknak, de a Čaba Juhas által vezetett Dukes mutatott valamit az új és továbbfejlesztett támadójátékából.
Egy barátságos meccsen már megmutatták magukat, a Szerb Nemzeti Bajnokságban edződő Pančevo Panthers ellen könnyedén értek el 33 pontot.
„Máshogy játszunk, mint tavaly, ami fekszik nekem. Eddig jól nézett ki, de meglátjuk egy igazi tétmeccsen” – mondta Juhas, a csapat kezdő irányítója.
„Nem tudom megmondani, hogy összességében jobbak vagyunk-e, de ebben az évben sokkal gyorsabbnak tűnik a csapat, mint az előző szezonban.” – így az edző – „Szerintem mi vagyunk a leggyorsabb csapat és ezt megpróbáljuk kihasználni.”
Ugyanakkor a védelem nehézségekkel küzd. Ez nem meglepetés, mivel Nikolić, aki tavaly a támadó egység edzője volt, jelenleg az egyetlen edző a csapattal. Miután megkapta az állást, viccesen azt mondta, hogy talán lesz egy új edzőjük, ha valamelyik játékos visszavonul. Ez idáig senki nem tette.
„Tavaly más volt a helyzet; a támadóknak nem ment az edzéseken és a védelmünk volt a jobb. Ebben az évben sok mindent hozzátettem a támadáshoz, amit mindenki elfogadott és gyorsan megtanult, míg a védelemben nem volt ilyen könnyű dolgunk idáig” – mondta Nikolić.
A Dukes a tavalyihoz hasonló kerettel kezdik a szezont. Néhány falember elhagyta a csapatot, de a kulcsjátékosok még mindig itt vannak: Juhas és RB Marko Đanić támadásban, illetve Miloš Nikšić safety, Aleksandar Lazarević és Ivan Međugorac linebackerek a védelemben. Međugorac azon kevés játékosok egyike lesz, aki sérülés miatt kihagyja a Kragujevac elleni meccset.
Zsinórban kettő a Silverhawksnak
Egy évvel ezelőtt a Silverhawks súlyos vereséget szenvedett Budapesten. A Wolves elképesztő fölénnyel nyert a különböző országokból érkező szedett-vedett játékosok ellen, akikben az egyetlen közös az volt, hogy Silverhawks mezt viseltek. Az a szezon csúfos véget ért... Bővebben
A Vukovi az első délen
A Novi Sad Dukes azzal a céllal érkezett Belgrádba, hogy megpróbálja megszerezni a déli csoport első helyét. Azonban úgy tűnt, mintha meg sem érkeztek volna, hiszen a hazai Vukovi 36-0-ra nyert úgy, hogy egy pillanatig sem hagyott kétséget a felől, hogy mi lesz a vége... Bővebben
A Gladiators megcsinálta
A budapestiek nem tudtak végig maximálisan koncentrálni, a végén egy drive alatt összeszedett 55 yard büntetés pedig végleg elvágta őket... Bővebben
