Elérhető:
A Wolves Szlovéniában
Márton Dávid Iványi

Atilla Duffy Szabo
Péter Csaba defense csapatkapitányA Ljubjana Silverhawks látja vendégül a Budapest Wolves csapatát május 12-én a magyar csapat SELAF szezonnyitóján a Ljubjanai Rugby field Gunclje pályán. Az északi konferenciában a Szlovén csapat jelenleg az utolsó egy győzelemmel és két vereséggel és ahhoz, hogy esélyük legyen a rájátszásra, meg kell hogy nyerjék ezt a hazai meccset. A Budapest Wolves még nem játszott meccset a konferenciában, aminek az ASVÖ Gladiators a harmadik tagja.
A Silverhawks csúnya vereségeket szenvedett a szezon során az Gladiátoroktól és a Novi Sad Dukes-ól és meg kell, hogy nyerje utolsó hazai meccsét, ha versenyben akar maradni az Észak valamelyik helyéért a rájátszásban. A Budapest Wolves – 5-1 a szezonban egy előszezon és öt osztrák bajnoki mérkőzésen – nehezen verhető csapat, még akkor is, ha a szlovénok hét amerikai játékosukkal állnak fel.
A legutóbbi meccsein a magyar csapat bemutatta, hogy egyaránt tud passzolni és futni is, miközben legutóbbi három meccsét félidei hátrányból nyerte meg. Múlt hétvégén a Salzburg Bulls az első negyedben kétszer is pontot szerzett a Wolves ellen, azonban a mérkőzés későbbi részét nullára hozta a magyar védelem. Amennyiben a budapesti csapat ezt a védekezést és a két héttel ezelőtti, Dodge Vienna Vikings II ellen mutatott támadójátékát hozza Ljubjanaba, a hazai csapatnak nem sok esélye lesz a győzelemre. Azonban van egy ha ebben a kijelentésben, mivel a Wolvesra jellemző, hogy gyengébbnek hitt ellenfelek ellen gyengébben is játszanak.
A kezdőrúgás délután háromkor lesz szombaton a Rugby Field Gunclje-én Ljubjanaban. Valószínűleg egy eltökélt hazai csapatot, és a SELAF sorozatot győzelemmel nyitni szándékozó vendégeket láthatunk majd!
Ismét a Wolves a második
A Budapest Wolves visszavette a második helyet az Északi csoportban a Bratislava Monarchs elleni 28-13-as győzelemmel, mely egyben az utolsó tavaszi meccsük volt... Bővebben
Nem sikerült
A Zagreb ismét kikapott hazai pályán, ráadásul megint csak egy ponton múlott. A Novi Sad után a Budapest Cowboys győzött ellenük, így a Zagreb továbbra is nyeretlen maradt... Bővebben
Ismét magyar-CEFL összecsapás
A Wolves sikeres volt a Silverhawks ellen, de másokat is meg kell verniük, ha tovább akarnak menni. Honfitársuk, a Cowboys szintén pályára lép az utolsó tavaszi fordulóban... Bővebben




