Elérhető:
A Novi Sad és a Beograd a Szerb liga rájátszásában találkozik
Goran Košutić
Kicsik korábban, mint arra számítani lehetett, de a Novi Sad Dukes és a Vukovi Beograd most vasárnap összecsap a Szerb liga elődöntőjében.
A CEL-lel ellentétben, ahol csak a Novi Sad ellen kaptak ki, a Szerb ligában három vereséggel zárt a Vukovi a negyedik helyen, igaz, ebben a sorozatban lényegében csak a cseréik és az újonc játékosaik játszottak. Az ötödik helyen továbbjutott csapatatot, a Klek Knightsot 23-14-re verték a hat csapatos rájátszás nyitó fordulójában.
A Dukes viszont hozta a CEFL-ben mutatott formáját, ugyanis a hazai bajnokságban is veretlenek maradtak, hét nyert meccsel az első helyen végeztek, amivel pihenőhetük is volt a rájátszásban, csakúgy, mint a korábban a CEFL-ben szereplő másodiknak, a Kragujevac Wild Boarsnak.
A Vukovi és a Dukes idei egyelten találkozása egyaránt beszámított a Szerb ligába és a CEFL-be. Tavaly a Dukes 25-15-re kapott ki a Szerb döntőben Belgrádban.
Most azonban Újvidéken lesz a meccs, ráadásul idén a lehető legjobb pozícióban vannak ahhoz, hogy mindenkit legyőzzenek és megszerezzék a csapat történetének első trófeáját.
Zsinórban kettő a Silverhawksnak
Egy évvel ezelőtt a Silverhawks súlyos vereséget szenvedett Budapesten. A Wolves elképesztő fölénnyel nyert a különböző országokból érkező szedett-vedett játékosok ellen, akikben az egyetlen közös az volt, hogy Silverhawks mezt viseltek. Az a szezon csúfos véget ért... Bővebben
A Vukovi az első délen
A Novi Sad Dukes azzal a céllal érkezett Belgrádba, hogy megpróbálja megszerezni a déli csoport első helyét. Azonban úgy tűnt, mintha meg sem érkeztek volna, hiszen a hazai Vukovi 36-0-ra nyert úgy, hogy egy pillanatig sem hagyott kétséget a felől, hogy mi lesz a vége... Bővebben
A Gladiators megcsinálta
A budapestiek nem tudtak végig maximálisan koncentrálni, a végén egy drive alatt összeszedett 55 yard büntetés pedig végleg elvágta őket... Bővebben
