Elérhető:
Két elkapót szerzett a Vukovi
Goran Košutić
Mivel a tavalyi év két legjobb elkapója nincs már velük, és az idei legjobb Jordan Green időnként irányítót is játszik, így néha mindössze 2 elkapót tudtak csak pályára küldeni. A létszámnövelés elengedhetetlen volt a nyár során, és azon kívül, hogy még egy import-játékost megszereztek, ez volt a másik legjobb, amit tehettek.
Mindkét szerb játékos tagja a válogatottnak tavaly óta, és főleg Vukojera igaz, hogy korábbi csapatának a legjobbja volt.
Mint az egyik legjobb szerb játékos, Vukoje 2007-ben a döntőbe, idén pedig a legjobb négy közé vezette csapatát, mely az egyik legkisebb alakulat az országban. Idén pont a Vukovitól kaptak ki.
Bošnjak válogatottba nevezése komoly meglepetés volt tavaly a C csoportos EB előtt, azonban három meccsen két elkapott TD-vel ő lett a legeredményesebb szerb játékos a tornán.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
