Elérhető:
Lefújták a Dukes osztrák túráját
Goran Košutić
A Dukes ugyanazon okból szenvedi el első vereségét, ami miatt a Gladiators is. Az őszi szezon egyik legizgalmasabb meccsét, melyet a Dukes és a Gladiators játszott volna, mégsem rendezik meg most hétvégén, mivel a Dukes csapatának problémái adódtak az osztrák vízumok beszerzésével.
A meccset így 35-0-val fogják beírni, feltehetőleg a Gladiatorsnak, bár a hivatalos döntést még nem hozta meg Igor Gajić főtitkár.
A meccs lefújásának lehetősége a hét elején kezdett komollyá válni, majd a találkozó Zágrábba való áthelyezése is felmerült, mint opció, ezt azonban végül mégsem lehetett megoldani.
Annak ellenére, hogy a szerb játékosoknak át kell esniük a vízum-ügyintézésen, ez idáig egyetlen meccset sem kellett lemondani emiatt. Első évben a szerb csapatok csak Szlovéniába utaztak, a másodikra ez Ausztriával és Magyarországgal bővült, míg idén Szlovákia lépett be a sorba.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
