Elérhető:
Marko Obradović váltja Samailović-ot a Wild Boars vezetőedzői posztján
Goran Košutić, wildboars.org.yu
Obradović mint az Év VédőjeMég egy ilyen sikeres szezon után is változások következtek be a Wild Boars vezetésében. A tavaly évi edző, Vujica Samailović tudatta a csapattal, hogy a jövőben nem lesz képes teljes mértékben a klubnak szentelni munkáját. A helyét Marko Obradović, a csapat korábbi játékosa vette át.
„A szezon végéig mindenképpen a csapattal akartam maradni. Nem akartam elhagyni őket, amikor a legnagyobb szükség volt rám, noha személyes indokok miatt nagy nyomás nehezedett rám. Most sem hagyom el a csapatot, segítek amennyit csak tudok. Mindig is a Wild Boars-szal voltam és leszek” - mondta Samailović.
A megüresedett helyre Marko Obradović-ot választották. A csapat korábbi linebackere, a 2006-os SELAF év védekező játékosa a döntő után jelentette be visszavonulását. Tapasztalata, tudása és eredményei elegendőnek bizonyultak a csapat számára, hogy kinevezzék vezetőedzőnek.
„Már vannak terveink a jövő évi felkészüléssel kapcsolatban. A junior csapatunk ugyancsak szépen alakul. Mindig az a célunk, hogy bajnokok legyünk” - mondta Obradović röviden.
Ismét a Wolves a második
A Budapest Wolves visszavette a második helyet az Északi csoportban a Bratislava Monarchs elleni 28-13-as győzelemmel, mely egyben az utolsó tavaszi meccsük volt... Bővebben
Nem sikerült
A Zagreb ismét kikapott hazai pályán, ráadásul megint csak egy ponton múlott. A Novi Sad után a Budapest Cowboys győzött ellenük, így a Zagreb továbbra is nyeretlen maradt... Bővebben
Ismét magyar-CEFL összecsapás
A Wolves sikeres volt a Silverhawks ellen, de másokat is meg kell verniük, ha tovább akarnak menni. Honfitársuk, a Cowboys szintén pályára lép az utolsó tavaszi fordulóban... Bővebben




