Elérhető:
A Dukes vezetőedzőnek léptette elő Nikolić-ot
Goran Košutić
Nikolić a tavalyi szezonbanA Novi Sad Dukes tavalyi offense edzőjét, Predrag Nikolić-ot előléptette vezetőedzőnek. Aleksandar Lazarević-et váltja a poszton, aki az elmúlt szezonban játékos-edzőként tevékenykedett.
Nikolić, aki 2005 vége óta és a teljes 2006-os SELAF szezon alatt irányította a Dukes támadóalakulatát elmondta, hogy továbbra is az ő keze alatt dolgozik majd az offense, de a Dukes reményeik szerint népesebb edzői gárdával kezdheti meg az idei szezont.
„A Dukesnak jóval több edzőre volna szüksége, akik velem együtt dolgoznának. Egyelőre így állnak a dolgok, sajnos általános edzőhiány van Szerbiában” - mondta Nikolić.
A tavalyi meglepetéscsapat még jobb formában van idén, de arról nem kívánt nyilatkozni, hogy hogyan állnak a riválisokhoz képest az újonnan alakult Déli Konferenciában. A Dukes a Belgráddal és a Kragujevaccal van egy csoportban, akikkel két-két meccset játszanak az alapszakaszban, szemben az Északi Konferencia csapataival, akikkel csak egyszer találkoznak. Ez minden valószínűség, illetve Nikolić véleménye szerint is kiélezheti a rivalizálást a szerb csapatok között.
„Igen, természetesen erősödni fog (a rivalizálás), főként a tavalyi eredmények fényében. Minden esetre ez jót tesz a sportágnak. Az egészséges versenyszellem mindig pozitív dolog. Semmit sem szeretnék megjósolni egyelőre, mert nem ismerem a helyzetet Belgrádban és Kragujevacban.”
„Fizikálisan jobb formában vagyunk, mind tavaly voltunk. Azokra a posztokra, ahol gyengék voltunk új játékosokat igazoltunk. Ugyancsak szemmel láthatóan fejlődtek azok a játékosok is, akik már játszottak egy évet. Az egész csapat izgatottan várja a szezonkezdetet” - tette hozzá.
Nikolić eredetileg játékosként csatlakozott a Dukeshoz, majd később az edzőként találta meg számításait, három éve van a csapattal.
Ismét a Wolves a második
A Budapest Wolves visszavette a második helyet az Északi csoportban a Bratislava Monarchs elleni 28-13-as győzelemmel, mely egyben az utolsó tavaszi meccsük volt... Bővebben
Nem sikerült
A Zagreb ismét kikapott hazai pályán, ráadásul megint csak egy ponton múlott. A Novi Sad után a Budapest Cowboys győzött ellenük, így a Zagreb továbbra is nyeretlen maradt... Bővebben
Ismét magyar-CEFL összecsapás
A Wolves sikeres volt a Silverhawks ellen, de másokat is meg kell verniük, ha tovább akarnak menni. Honfitársuk, a Cowboys szintén pályára lép az utolsó tavaszi fordulóban... Bővebben




