Elérhető:
A nagy ismeretlen
Goran Košutić
Elég sok dolog hasonlít a Dukes tavalyi és idei szezonja között – a szezon végi összeomlás, idegen pálya a rájátszásban és a kezdő irányító sérülése, de egy dolog azonban más – idén talán van egy olyan új emberük, aki beviszi őket a döntőbe.
Mint tavaly, Čaba Juhas idén is megsérült, így nem játszhatott ősszel, ám akkor sikerült neki visszatérnie a budapesti elődöntőre. Amikor ő nem lehetett pályán, a Dukes az elkapóhoz, és egyben csere irányítóhoz, Rastko Jokićhoz fordult, aki meglepően jól játszott. Idén talán lehetőséghez jut a rájátszásban is.
Bár az edzőjük, Predrag Nikolić nem mondta ki nyíltan, hogy Juhas nem játszhat a Gladiators ellen vasárnap Oberwartban, azonban nagyobb az esélye, hogy nem léphet pályára, mint annak, hogy igen,
„Mindenki tudja a csapatban, hogy egy nagyon fontos találkozó vár ránk. Tudjuk, hogy jóval erősebbek nálunk; nagyon jól játszanak. Úgy gondolom, hogy a legjobb formánkat kell hoznunk, mert ez a legfontosabb mérkőzésünk, az ellenfél pedig az egyik legkeményebb. Jó az offense-ük – de partiban leszünk velük, és szerintem a két offense teljesítménye döntheti el a meccset” – mondta Jokić.
A Gladiators 9-1-gyel zárta a szezont, világossá téve, hogy idén erősebbek, mint tavaly, és az is azt mutatja, hogy ez az év az övék lehet, hogy két héttel a szezon vége előtt Budapesten nyertek. De az irányító, elkapó, sőt néha tight end could only conclude so like the rest of us.
Mivel a két csapat szeptemberi meccse elmaradt a Dukes utazási gondjai miatt, a két csapat csak annyit tud egymásról, amire tavalyról emlékeznek, illetve amit videón láttak a másikról idén. Mivel a Gladiators részese lett volna mindkét idén elmaradt meccsnek – a másikat a Vukovi ellen játszották volna -, ezért ők a legismeretlenebb csapat a déli playoff csapatok számára.
„Ha játszottunk volna ellenük, könnyebb lenne a dolgunk, mert ismernénk őket. Azt azért nem mondom, hogy semmit nem tudunk róluk, de az új játékosaikról nem sok információnk van. Jobb lett volna, ha nem marad el a találkozó, nem ez a legideálisabb helyzet, de ők ugyanolyan helyzetben vannak, mint mi.”
Juhas a most előttük álló csapat ellen játszotta az egyik legjobb meccsét tavaly, nélküle azonban nem sokan gondolták, hogy a Dukesnak sok esélye lehet. Jokić azonban kiválóan játszik – egy passzolt, három futott touchdown és összesen 209 futott yard elég a második helyre az egy meccsen futott legtöbb yard sorrendjében.
Bármi is történik vasárnap háromkor Oberwartban, Jokić szeretne megpróbálkozni az irányítással hosszabb távon is.
„Tavaly azért cseréltem posztot, mert muszáj volt, hiszen nem volt csere irányítónk” – mondja. „Most már ez a célom. Ez az, amit szeretnék.”
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
