Elérhető:
Élő közvetítés a CEFL honlapján
Goran Košutić
Akiket érdekel a két elődöntő eredménye, azoknak érdemes lesz internetközelben maradni a hétvégén.
Az első elődöntőt, melyet a Vukovi Beograd és a Budapest Wolves játszik majd, élőben közvetítjük a CEFL honlapján. A mérkőzés délután négytől kezdődik, és teljes, play-by-play tudosítást adunk róla, először a liga honlapjának történetében.
Sajnálatos módon a vasárnapi osztrák meccs nem lesz ugyanilyen módon közvetítve, de mint ahogy eddig is, a Football-Austria.com-on követhető lesz a meccs. Ez a vezető football portál Ausztriában, mely a CEFL-nek is partnere. Ez egy fizetős oldal, de a második félidő ingyen is elérhető lesz majd. Ez a meccs 3-kor kezdődik.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
