Elérhető:
Ismerős kép
Goran Košutić
A Vukovi Beograd hazai pályája továbbra is a rémálmok háza marad a Budapest Wolves számára, hiszen háromból háromszor kaptak ki Belgrádban az elmúlt két évben. Ezzel a Wolves számára vége a szezonnak, a Vukovi azonban a harmadik döntőjére készülhet, amivel egyértelműen a CEFL legsikeresebb csapatává válnak.
Az eladott labdák és a megállított támadások ellenére a Vukovi legyőzte – éppen csak, de sikerült – az ellenfelét mindhárom csapatrész terén: offense, defense és special team, így a Wolves meggyőző nyitó drive-ja csak délibáb maradt. Ezután többször már nem jutottak el a célterületre, és amikor nagyon kellettek volna nekik a pontok, akkor a Vukovi védelme nem hagyott nekik esélyt, három interceptiont is csináltak – egyet Igor Nedeljković, kettőt pedig Ivan Ristić.
A Vukovi védelme tartotta meg az előnyt, de a támadók és a speciális csapat tagjai fordították meg az állást, miután a Wolves Ledvai Attila Király Csanádnak dobott 46 yardos passzával megszerezte a vezetést. Az első pár támadás már végeredményt jósolt – a Vukovi kihagyott egy mezőnygól, majd csinált egy fumble-t mélyen az ellenfél területén, de a második negyed közepén kezdett megtörni a jég.
Az új elkapó, Igor Vukoje teljesen üresen maradt a pálya közepén, és senki sem tudta utolérni az end zone-ig. A félidei döntetlen állás után a Vukovi végre megszerezte a vezetést a második félidő legelső játékán. Vukoje bebizonyította, hogy jó döntés volt leigazolni, amikor a második félidőt megnyitó kickoffból touchdownt szerzett.
A két csapat azonban gyengén muzsikált a továbbiakban, főleg a Vukovi, így nem szereztek újabb pontokat. Őket elejtett handoffok, egy újabb kihagyott mezőnygól és egy visszafújt punt return touchdown hátráltatta az állás megfordításában. Bár a negyedik negyed eleje volt még csak, mégis mondhatjuk, hogy a találkozó végét jelentette, amikor Petković egy másik új érkezőt, Bratislav Bošnjakot találta meg üresen.
A touchdown Lendvai első interceptionje után érkezett, de nem sokkal később jött a második is. A csereként felhozott Bencsics ugyan mutatott szép játékot, amivel a Wolves eljutott 10 yardon belülre, ám őt is megfosztották a labdától. A harmadik interception pedig egyben a mérkőzés végét is jelentette a Wolves számára.
Az, hogy most nem egy szinte megnyert meccset vesztettek el, sovány vigasz a Budapest Wolves számára, akiknek zsinórban másodszor ért véget a szezon egy belgrádi vereséggel.
A Vukovinak megvan az esélye, hogy a CEFL bajnoki címmel feledtesse a szerb döntőbeli vereséget – most már csak meg kell várniuk, hogy ki lesz a döntőben az ellenfelük. Ami biztos, hogy idén sem vágnak neki kevesebb eséllyel, mint tavaly.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
