Elérhető:
Kamber bevitte őket a döntőbe
Goran Košutić
Idén is, csakúgy, mint tavaly, az első helyen bejutott csapatok nyerték az elődöntőket hazai pályán, és ők kerültek a CEFL Bowlba. Miután a Vukovi megtette a dolgát Belgrádban, a Gladiators 28-21-re múlta fölül a Dukesot az oberwarti csatában.
A végén a Dukes negyedik kísérletén múlott, amikor a Gladiators 27 yardos vonalán voltak pár másodperccel a vége előtt. Azonban nem sikerült megcsinálniuk – Rastko Jokić passza nem talált célba, így a Gladiators egy letérdeléssel megnyerte a meccset, és bejutottak a CEFL Bowlba.
Mindkét oldalon volt nagy hiányzó, a Gladiatorsnál Manuel Houtz, a Dukesnál pedig Čaba Juhas nem játszott, de a vendégeknek jobban hiányzott az irányítójuk, mint a házigazdáknak az elkapójuk. Bernhard Kamber David Hailimannak passzolt egy 75 yardos labdát, ezzel szerezték meg a vezetést, a félidő további rését azonban leginkább a Gladiators térfelén játszották. A Dukes Igor Kosa 37 yardos elkapásával kiegyenlített – látszott, hogy Jokić kezd beilleszkedni.
A Dules kihagyott két mezőnygólt – egyet-egyet a touchdown előtt és után. A Gladiatorsnak nem voltak hasonló gondjai, és könnyen visszavették a vezetést. A mérkőzés ezen szakaszában Kamber nem sok labdával talált célba, de amivel mégis, az elég volt a pontszerzéshez. Joe Widner 26 yardos elkapása újabb 7 pontot jelentett számukra.
Nemsokára azonban a Dukes beköltözött a Gladiators térfelére. Egy punt után interceptiont csináltak Kamberről, a Dukesnak viszont sikerült 2 yardon megválnia a labdától. Túl sokáig nem maradt a labda a hazaiknál sem, Anreas Stissier fumble-je után ismét a Dukes támadhatott. Másodpercekkel a vége előtt Jokić második touchdownját passzolta, ezúttal Sinisa Bilicnek, így ismét egyenlő volt.
Ugyanúgy, mint tavaly Budapesten, a Dukes most is átvette a vezetést a második félidőben az elődöntőben. Jovan Plećaš, az egyik elkapó passzolt egy trükkös játék során Igor Kosanak, amivel a Dukes először és egyben utoljára vezetett a meccsen. Sokáig azonban nem örülhettek, Kamber ugyanis egy harmadik ember is megtalált az end zone-ban, ezúttal Rene Muhrt.
Döntésre csak a negyedik negyed végén került sor. Ki más, mint Kamber szerezte meg nekik a CEFL Bowlba a belépőt egy két yardos futással. A Dukesnak két esélye is volt az egyenlítésre vagy akár a vezetés megszerzésére, ugyanis a Gladiators nem tudta lefuttatni az órát David Hailiman interceptionje után, Jokićnak azonban nem maradt elég ideje arra, hogy túl sok mindent tegyen a végén.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
