Elérhető:
A visszavágó
Goran Košutić
Miután egyik kézzel már fogták bajnoki trófeát tavaly, a Budapest Wolves végül üres kézzel maradt a döntő után és bajnoki cím a Vukovi Beogradhoz került az idei szezonra. A Wolvesnak hét hónapja volt a vereségen gondolkodni és most itt a lehetőségük a visszavágásra, amikor a Beogradot fogadják szombaton 5 órakor a Margitszigeten.
A döntőbeli fordulat idén is folytatódott – a tavalyi alapszakaszban fej-fej mellett haladó két csapat 2008-ban egészen más úton haladt tovább. A Vukovi a legdominánsabb csapat lett idén, miközben a Wolvesnak nem sok szerencséje volt a vereség után, eddig három meccsből mindössze egyet nyertek meg.
Így a hazai fél számára sokkal fontosabb lesz ez a meccs. Nem csak a délutáni eredménnyel, de a csoportbeli helyezéssel is törődniük kell, hiszen nem 1-3-as mérlegre számítanak négy meccsből.
Azt viszont nem lehet mondani, hogy rosszul játszottak a három meccsükön és ez bizakodásra ad okot Budapesten. Legyőztek egy egy győzelemmel álló csapatot, a két vereség pedig a Vukovin kívüli két veretlen csapat ellen született – mindkettő idegenben.
Az ellenfelük teljesen más sorsolást kapott. Nem vesz el sokat a 4-0-ás állásukból, 201 pontos szerzett-kapott pontkülönbségükből és az átlag 50 pont fölötti különbséggel nyert meccseikből, de igaz, ami igaz, hogy az ellenfeleik 3-14-gyel állnak, és köztük van mindhárom újonc csapat.
A Wolves előnyére válhat a hazai pálya. Mindkét tavalyi vereségüket Belgrádban szenvedték el, ráadásul az egyik a harmadik számú irányítóval. A találkozót a Margitszigeten rendezik majd, ahol a Wolves egy meccset játszott tavaly és komoly előnyt kovácsolt a hazai pályából egy hátrányból aratott győzelem során a Dukes ellen.
Ha akkor sikerült nekik a fordítás, talán most is sikerül megfordítaniuk a szezonjukat és kitörölni pár rossz emléket a döntőről.
Zsinórban kettő a Silverhawksnak
Egy évvel ezelőtt a Silverhawks súlyos vereséget szenvedett Budapesten. A Wolves elképesztő fölénnyel nyert a különböző országokból érkező szedett-vedett játékosok ellen, akikben az egyetlen közös az volt, hogy Silverhawks mezt viseltek. Az a szezon csúfos véget ért... Bővebben
A Vukovi az első délen
A Novi Sad Dukes azzal a céllal érkezett Belgrádba, hogy megpróbálja megszerezni a déli csoport első helyét. Azonban úgy tűnt, mintha meg sem érkeztek volna, hiszen a hazai Vukovi 36-0-ra nyert úgy, hogy egy pillanatig sem hagyott kétséget a felől, hogy mi lesz a vége... Bővebben
A Gladiators megcsinálta
A budapestiek nem tudtak végig maximálisan koncentrálni, a végén egy drive alatt összeszedett 55 yard büntetés pedig végleg elvágta őket... Bővebben
