Elérhető:
Juhasszal nem tudott lépést tartani a Silverhawks
Goran Košutić

Dejan Danailov
A Novi Sad Dukes otthon, esélyeshez méltóan, 38-0-s győzelmet aratott a Ljubjana Silverhawks ellenében. Miután másodszor is nulla ponton tartották a Ljubjanát, a Dukes jelenleg 3-0-s mérleggel rendelkezik, és noha még csak egy hónap telt el a szezonból, már közel érezhetik a rájátszást.
A Dukes 18 ponttal kevesebbet szerzett, mint a tavalyi újvidéki találkozón, azonban Caba Juhas ugyan olyan meggyőzően teljesített, mint legutóbb. Három touchdown passzt és két futott TD-t jegyzett, ezzel több mint feledtetve Marko Danic hiányát.
A mérkőzésen két TD-t jegyző Sinisa Bilic kezdte meg a pontgyártást egy 5 yardos Juhas passzból. A Dukes igazából már az első negyedben eldöntötte a győzelmet, előbb Juhas futott egy 3 yardos TD-t, majd passzolt egyet Jovan Kleutnak, 21 pontot szerezve.
Vladislav Petkovic rúgott egy mezőnygólt a másodikban, illetve Juhas lábon szerzett újabb hat pontot, így 31-0-val vonultak pihenőre a csapatok. A harmadik negyedben esett a mérkőzés utolsó touchdownja, Bilic második pontszerzését jegyezve kialakította a 38-0-s végeredményt.
„Nagyon elégedett vagyok a 3-0-s kezdésünkkel. A terveink a szezonra kezdenek megvalósulni, azaz, hogy megnyerjük mind a SELAF, mind a Szerb Bajnokság döntőjét” – mondta Predrag Nikolic, a Dukes vezetőedzője. „Ugyancsak jó formát mutatunk és hatalmas fejlődést a tavalyi szezon óta. Október óta készültünk és ez kifizetődőnek bizonyult. Az, hogy megmutassuk mindenkinek, hogy mi vagyunk a legjobbak Szerbiában ugyancsak velünk volt és velünk lesz.”
Zsinórban kettő a Silverhawksnak
Egy évvel ezelőtt a Silverhawks súlyos vereséget szenvedett Budapesten. A Wolves elképesztő fölénnyel nyert a különböző országokból érkező szedett-vedett játékosok ellen, akikben az egyetlen közös az volt, hogy Silverhawks mezt viseltek. Az a szezon csúfos véget ért... Bővebben
A Vukovi az első délen
A Novi Sad Dukes azzal a céllal érkezett Belgrádba, hogy megpróbálja megszerezni a déli csoport első helyét. Azonban úgy tűnt, mintha meg sem érkeztek volna, hiszen a hazai Vukovi 36-0-ra nyert úgy, hogy egy pillanatig sem hagyott kétséget a felől, hogy mi lesz a vége... Bővebben
A Gladiators megcsinálta
A budapestiek nem tudtak végig maximálisan koncentrálni, a végén egy drive alatt összeszedett 55 yard büntetés pedig végleg elvágta őket... Bővebben
