Elérhető:
Senki sincs előttük
Goran Košutić
Az időjárás a szokatlanul meleg első félidő után enyhén esősbe ment át a másodikra, de a pályán végig ugyanolyan játék folyt, ugyanis a Vukovi egy újabb csapatot küldött haza egy súlyos vereséggel. Viszont a Cowboys szerezte az első pontokat – másodpercekkel a kezdés után Veréb Zsolt egy kickoff visszahordással szerzett touchdownt --, de a hazai csapat nemcsak hogy hamar válaszolt, de a vezetést is megszerezte és végül 49-7-re nyertek.
A mérkőzés a Vukovi korábbi meccseihez hasonló mintát követett, és mint a korábbi csapatok, a Cowboys sem tudott komoly ellenfél lenni a címvédőnek. És még ha a hiba az ellenfelekben is van, a Vukovi komoly nyilatkozatot tesz azzal, hogy minden meccset izgalmak nélkülivé tesz.
Minden más befejezés megalapozatlan lett volna, hiszen a Cowboys több first downt szerzett az ellenfelük büntetéseiből, mint futással és passzal, egy újabb olyan meccsen, amelyen a Vukovi védelme rengeteget szabálytalankodott. Ennek ellenére a hazai védelem így is remekelt, bár pontot most nem szereztek, de 5 labdaszerzést mutattak be és teljesen uralmuk alatt tartották a támadókat.
Az Beograd offense-ében Nemanja Petković másodszor kezdhetett idén, és újfent nagyon hatékony volt, három touchdownt passzolt, igaz, emellett az első idei interceptionjét is elkönyvelhette. Varga István szerezte meg tőle a labdát a harmadik negyedben, de a Cowboys nem tudott élni a lehetőséggel, ugyanis kihagyták a mezőnygól kísérletet a drive végén.
William Blocker többet játszott az offense-ben, mint a Ljubljana ellen múlt héten, ő szerezte az első touchdownjukat, amikor a Vukovi szép csendben végigment a pályán és kiegyenlítettek 7-7-re. Nem sokkal később Lazar Nikolić is megtalálta az end zone-t, majd Petković passzolt Mario Lugonjanak egy 26 yardos labdát, amivel 14 pontra növelték az előnyüket még az első negyed vége előtt.
Ivan Ristić második interceptionje után Petković passzolt Jordan Greennek újabb pontokért, majd Željko Kostić használta ki a Cowboys elrontott kickoff visszahordását és megszerezte zsinórban negyedik futott touchdownját.
Amikor az állás 42-7 lett, a két csapat edző megegyeztek a futó órában, így a Beograd már csak egyszer volt eredményes a hátralevő időben.
Ha a gond tényleg az ellenfél, akkor csak remélhetjük, hogy a hátralévő csapatok komolyabb kihívásnak bizonyulnak a Vukovi számára, akiknek a győzelmi sorozata immáron 12 mérkőzésre rúg, a tavalyi meccseket is figyelembe véve. A következő meccsük a tavalyi döntő visszavágja lesz, amikor két hét múlva a Wolves csapatával találkoznak Budapesten.
Zsinórban kettő a Silverhawksnak
Egy évvel ezelőtt a Silverhawks súlyos vereséget szenvedett Budapesten. A Wolves elképesztő fölénnyel nyert a különböző országokból érkező szedett-vedett játékosok ellen, akikben az egyetlen közös az volt, hogy Silverhawks mezt viseltek. Az a szezon csúfos véget ért... Bővebben
A Vukovi az első délen
A Novi Sad Dukes azzal a céllal érkezett Belgrádba, hogy megpróbálja megszerezni a déli csoport első helyét. Azonban úgy tűnt, mintha meg sem érkeztek volna, hiszen a hazai Vukovi 36-0-ra nyert úgy, hogy egy pillanatig sem hagyott kétséget a felől, hogy mi lesz a vége... Bővebben
A Gladiators megcsinálta
A budapestiek nem tudtak végig maximálisan koncentrálni, a végén egy drive alatt összeszedett 55 yard büntetés pedig végleg elvágta őket... Bővebben
