A második Cowboys siker
Hatalmas lépés a Dukesnak
Újabb Cowboys igazolás
A Gladiátorsnak elég volt egy második félidei roham
A Dukes könnyen lépett át a Cowboys csapatán
Esélyes a Cowboys?
Juhas elhagyja a Dukesot
A playoff következik
A CEFL növeli a csapatok anyagi támogatását
Nem sikerült
Goran Košutić
A Zagreb ismét kikapott hazai pályán, ráadásul megint csak egy ponton múlott. A Novi Sad után a Budapest Cowboys győzött ellenük, így a Zagreb továbbra is nyeretlen maradt. photo: Tibor GodA Novi Sad elleni meccsel ellentétben, amikor egy mezőnygólt és egy safetyt szereztek, a Thundernek most jóval több oka volt bánkódni, hiszen úgy kaptak ki 14-13-ra, hogy az utolsó percekben szerzett TD utáni extra maradt ki.
A két csapat első meccsén a Zagreb nem tudott pontokat szerezni az utolsó drive-ban, amivel hosszabbítás lehetett volna, összesen 13 pontot szereztek. Most folytatták a második negyedbeli pontszerző hagyományukat - Marko Tošić hét yardos futásával tettek szert 7 pontos előnyre.
Ugyanaz a játékos hagyta ki a hosszabbítást érő extra pontot, akinek a jó kezdést köszönhették – Tošić, aki egyben elkapó és rúgójátékos, rontotta el a rúgást, mellyel bebiztosított a Cowboys sorozatban második, összetettben pedig harmadik győzelmét.
A Cowboysnak még a második negyedben sikerült megfordítania az állást. Tošić pontjai után Jánosi Gábor használta ki a Thunder labdavesztését, amikor hat yardról futott TD-t, majd Michaletzky Bálint fejezte be a fordító manővert egy három yardos futással.
Nem csak a Zagreb 13 pontja volt azonos a korábbi meccsükkel, hanem a Cowboys gyengélkedése is a második félidőben. Ezúttal egy pontot sem tudtak gyűjteni, de még így is megmaradt az előnyük, annak ellenére, hogy Nikola Crnković csinált touchdown elkapást Luka Alaupović passzából a meccs hajrájában.
Mindkét csapat, mint ahogy a liga összes többi tagja, csaknem három hónapos pihenőre megy, majd mindketten pályára lépnek a szeptember 13-i nyitóhétvégén. A Zagrebnek három meccse van arra, hogy megpróbáljon bezsebelni egy győzelmet, míg a Cowboysra négy mérkőzés vár.
A győzelemnek köszönhetően a Cowboys idén először nem negatív mérleggel áll, ám még így is két győzelemmel van lemaradva a csoportmásodik Vukovi Beograd mögött, amellyel a 2008-as szezon utolsó fordulójában találkozik majd.
Az év mérkőzése?
A Thunder már rég nem érdekelt a folytatásban, és a Cowboysnak is csak halvány reménye van a továbbjutásra, de a két csapat meccse mégis jelentőséggel bír.. Bővebben







