Elérhető:
Wolves - Thunder
Marton Ivanyi
A Budapest Wolves magabiztos győzelmet aratott őszi szezonnyitó mérkőzésén a Közép-Európai Football Ligában (CEFL). A meccset álmosan kezdő Farkasokkal a második félidőben már nem tudta tartani a lépést a horvát csapat, így megérdemelten aratott 30 pontos győzelmet a magyar alakulat.
A három győzelemmel és három vereséggel a CEFL északi csoportjának második helyén álló Farkasok a BVSC Szőnyi úti pályáján fogadták a déli csoport utolsó helyén álló Zagreb Thunder gárdáját. A magyar játékosok fejben talán már a jövő hétvégi Budapest Cowboys elleni rangadóra készültek, az első félidő meglehetősen szorosan alakult (10:7).
A szünet után a Wolves a jobbik arcát mutatta, a harmadik negyedben egyértelművé tették fölényüket. Előbb Piros Krisztián szerezte meg három touchdownja közül a másodikat, majd a mérkőzés során kiválóan játszó Khoury Noure futott célterületre a labdával. A zágrábi alakulat a meccs során fél tucat alkalommal adta el a labdát, ezek közül hármat a Wolves új igazolása, a meccs legértékesebb játékosának választott Roznjik Csaba szerzett meg. A 38:7-es végeredményt az újonc Lukács Miklós állította be TD futásával.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
