Elérhető:
Közel voltak, de nem eléggé
Goran Košutić
Azok, akik egy sokpontos meccsre számítottak, bizonyára csalódtak, hiszen a találkozó a másodiktól a negyedik negyedig mindössze a Dukes 7 szerzett pontját tudta felmutatni. A Cowboys kezdő irányítójának, Németh Gábornak a visszatérése, aki csuklótörés miatt volt kénytelen kihagyni a tavaszi szezont, nem hozott túl sok segítséget a pontszerzésben, úgyhogy a végén újra a második QB-hez és egyben elkapóhoz, Michaletzky Bálinthoz fordultak. Michaletzky megtartotta a handoffot, átverve a Dukes játékosait, akik azt hiték, hogy egy reverse jön, majd Veréb Zsoltnak passzolt egy touchdownt. A Cowboys ráadásul másodszor is átverte a hazai csapatot egy meglepő futással a kétpontos variáció alatt, amivel megszerezték a vezetést.
Miután mindössze 3 percre kerültek a győzelemtől, a hazai QB, Rastko Jokić éppen hogy csak meg tudott menekülni egy sack elől, majd azonnal Jovan Plećašnak passzolt, aki 65 yard megtétele után meg is szerezte csapatának a hat pontot. A kétpontost Jokić passza hozta meg Marko Čanić felé, amivel 15-8 volt az állás.
Bár eddig mindössze 22 pont született, mindössze csak 1 eladott labda volt a találkozón, az is a hazai csapattól. Azonban a Cowboys pont rosszkor kezdett bele a labda eladásába – a következő támadás során fumble-t csináltak. Jokić pedig élni tudott ezzel a lehetőséggel, és a negyedik kísérletre 20 yardot futva szerezte meg a mindent eldöntő TD-t.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
