Elérhető:
Egy meccs van még
Goran Košutić
A Zagreb Thunder most az ellen a csapat ellen is megmutatta, hogy mennyire fejlődik, amely a tavasszal megaláza őket Belgrádban. Ennek ellenére még mindig veretlenek, de a fejlődés valóban látszik. A kilencedik alkalommal kaptak ki, de a harmadik negyedig most is jól bírták, mielőtt végleg eldőlt a meccs, melyet 41-10-re nyert a Vukovi. Mindkét csapatnak már csak egy meccs van, a Thundernek az alapszakaszból, a Vukovinak pedig az első hely eléréséig, mely meglehet nekik a jövő héten.
A Belgrádból érkező vendégek szerezték az első 20 pontot, az első TD-t Igor Vukoje szállította. Vukoje és elkapó társa, Bratislav Bošnjak, akiket a Vukovi a nyáron igazolt le, jól kezdték meg karrierjüket a CEFL-ben. Vukoje ugye az első TD-t szerezte, míg Bratislav Bošnjak kettőt szerzett a második félidőben, közülük az második eldöntötte a meccset.
Egy ideig a Vukovi rutinból játszott - Uroš Milić 12 yardról futott TD-t, majd Marko Bates a harmadik defense tochdownját szerezte az idényben egy interceptionből. De e Thundernek sikerült izgalmassá tennie a félidő előtt Nikola Crnković punt return touchdownjával.
Ennél közelebb azonban nem jutottak, hiszen Bošnjak kétszer is eredményes volt, amire a Zagreb mindössze Marko Tošić mezőnygólját tudta felmutatni, mint Belgrádban öt hónapja.
A negyedik negyedben William Blocker megmutatta, hogy még mindig ő a legjobb speciális csapat játékos, amikor egy punt visszahordásából megszerezte a meccs utolsó pontjait.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
