Elérhető:
A Vukovi az első délen
Goran Košutić
A Novi Sad Dukes azzal a céllal érkezett Belgrádba, hogy megpróbálja megszerezni a déli csoport első helyét. Azonban úgy tűnt, mintha meg sem érkeztek volna, hiszen a hazai Vukovi 36-0-ra nyert úgy, hogy egy pillanatig sem hagyott kétséget a felől, hogy mi lesz a vége.
A meccs a Vukovi korai találkozóihoz hasonlított, a Dukes számára azonban új volt a helyzet. Eddig mindig szoros meccseket játszottak a legnagyobb riválisuk ellen, az elmúlt öt meccsükből kettőt ők nyertek a ligában, ám a Dukes reményit azonban könnyedén oszlatta szerte a Vukovi. Az első negyedben már 7-0-ra mentek.
A belgrádi csapat jobban játszott valamivel, de az igazi ok a Dukes hátrányára a második számú irányító, Rastko Jokić sérülése volt, aki egy ütés után nem tudott visszatérni. Bár később kiderült, hogy a sérülése nem olyan komoly, mint elsőre látszott, a Dukes mégis Lazar Sporint hagyta a pályán, aki csak a nyáron csatlakozott a csapathoz, és nem nyújtott túl sokat.
Jordan Green 10 yardos futása nyitotta meg a pontgyártást, majd Milan Matović egészítette ki 10 pontra a Vukovi előnyét egy 33 yardos mezőnygóllal. Eközben a Dukes csapata egyre vérszegényebbnek látszott, és egy cseppet sem hasonlítottak arra a csapatra, mely a Vukovi egyetlen vereségét okozta.
Saša Petaković 12 yardos elkapása után világossá vált, hogy a Dukesnak nem csak a mérkőzés megfordítása, hanem a korábbi meccsen megszerzett előny megtartása is komoly gondot jelenthet majd. Az első meccsen 18 ponttal nyertek. Lehetőségeik csak jó visszahordások után akadtak igazán, de ezekből sem tudtak pontokat kihozni. Legközelebb akkor jártak a pontszerzéshez, amikor kihagytal egy 25 yardos mezőnygólt, de ekkor már 23 pontos hátrányban voltak.
Sporin három interceptiont dobott és egy fumble-t csinált a második félidőben, a Vukovi pedig az idén megszokott módon fejezte be a meccset – két defense touchdownnal. Ezeken kívül Željko Kostićnak volt egy futott TD-je a harmadik negyedben.
A győzelemmel a Vukovi már biztosan az élen végez a déli csoportban függetlenül a Cowboys elleni budapesti meccs eredményétől. Az elődöntőben a Budapest Wolves csapatával találkoznak majd hazai pályán. Ami a Dukesot illeti, zsinórban második évben vesztették el az alapszakasz legfontosabb meccsét, így ismét idegenben kell majd helytállniuk a rájátszásban, méghozzá Ausztriában a Gladiators ellen.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
