- Recap
- box score
- gallery
Warning: mysql_result() [function.mysql-result]: Unable to jump to row 0 on MySQL result index 13 in /home/european/public_html/news.php on line 85
Elérhető:
A playoff következik
Goran Košutić
A CEFL alapszakasza véget ért az előző hétvégén négy nem túl sok téttel bíró mérkőzéssel, ezek azonban jók voltak arra, hogy némi sejtésünk legyen arról, mi várható a rájátszásban.
A Budapest Wolves bőven tartalékos kerettel utazott Pozsonyba, ahol a harmadik helyezett Monarchs ellen játszott. Bár voltak hiányzóik, és a találkozó egy héttel a Gladiators elleni fontos vereség után jött, arra senki sem számított, hogy a Monarchs szó szerint összetöri a Farkasokat – ugyanis 36-8-ra nyertek.
Ezzel egy időben az elődöntőbeli ellenfelük, a Vukovi Beograd Budapesten találkozott a Cowboys csapatával. A Monarchshoz hasonlóan ők is átgázoltak ellenfelükön, a második legtöbb pontot szerezve a szezonban, megelőzve a Monarchs elleni 53-ukat. Az 59-13-as győzelemmel a Vukovi jóval kedvezőbb pozícióból várja az elődöntőt, mint a Wolves.
A Ljubljana Silverhawks nem tudta megtartani győzelmi sorozatát, igaz, ez nem is volt elvárható tőlük, hiszen a Gladiators volt az ellenfelük. Az erejükből mindössze két becsület-TD-re futotta a 42-14-es vereség során.
A Gladiators elődöntős ellenfele ugyan nyerni tudott a Vukovi elleni csúnya vereség után, de nem voltak túl meggyőzőek a Thunder ellen a 27-12-vel. A Zagreb ezzel tízedik vereségét gyűjtötte be idén, egyetlen győzelmet sem tudtak összehozni.
A Gladiators nyerte a CEFL Bowlt
Három év, három bajnok – a CNC Gladiators kisebb meglepetést okozott a CEFL Bowl III-ban, amikor legyőzte a Vukovi Beogradot 14-8-ra, ezzel megszerezve első CEFL bajnoki címüket. Bővebben
Megérkeztek a vendégek
A CEFL Bowl előtti napon már minden készen áll a kezdéshez, hiszen a Vukovi Beograd is megérkezett Bécsbe péntek délután. Bővebben
Ulicny ismét Bowlon fúj
Bár a döntő idén nem Belgrádban lesz, mint tavaly, mégis lesz a Vukovin kívül más hasonlóság is az előző fináléval. Idén is ugyanaz lesz a főbíró, mint tavaly – az osztrák játékvezető, Michael Ulicny, aki három osztrák és három szerb bíróból álló csapatot vezet majd. Bővebben
